Bekijk het origineel

A kálvinizmus lényege - pagina 231

Bekijk het origineel

PDF Bekijken
+ Meer informatie
Print this document

A kálvinizmus lényege - pagina 231

1 minuut leestijd

217

maga

Carriére'--

aki

hangosan

hirdeti,

képes

ép'

oly

hogy

kevéssé

egyedül

a

volt

kálvinista,

kálvinizmus

volt

szabad szépség számára, hogy

feltörni a talajt a

majdan felvirágozhassék. Ezenfelül pedig már nem egyszer rámutattak arra, hogy a tisztán kegyelembl való elválasztás, gazdag gondolata mily jelentékenyen hozzájárult ahoz, hogy a mvész szeme a kicsiny és látszólag semmis dolgok érdekldést kelt jelentsége eltt felnyiljék. Ha Isten nem a külst, hanem a belst nézi, vájjon nem volt-é ebben útmutatás a mvész számára, hogy a megszokottat és mindennapit figyelje meg; hogy e mindenaz a felszántott földön

napi alatt az emberi szív mozdulásait és hajtó

kutassa és hogy az eszményt, ami

ebben

hogy aztán végül

vészi érzékével megragadja,

rugóit

m-

van,

ecsetjé-

nek mvészetével az egész világ eltt láthatóvá tegye azt, amit mvészi érzéke abban felfedezett. Ugy, hogy ezen az alapon maga az emberi lét balgasága, st drasztikussága lett

hiszen

;

a

is

mvészi produkció

Ha

a

tévelygésének

Saját

oda tartania az ember

attól.

motívumává em-

csodálatos, bár megromlott

a

szívbl fakadt.

beri lett

is

az

elé,

mvészek eddig

képét

kel-

hátha elfordulhat

még

kizárólag

a

próféták

és

apostolok, a szentek és papok idealizált alakjait vetették vászonra, akkor most, mikor Isten

polgárt és napszámost

is

elválasztotta,

népbl származó

kellett lennie a

nak, lénye egész kifejezésének

is

férfi

s

az

a

közönséges

lebilincselnek fejének,

alakjá-

emberi szemé-

minden rangban és állásban a vászonra kellett És ha eddig minden tekintet teljesen és egye-

lyiséget vinni.

dül a fájdalmak * Carriére

:

ama

Férfiának szenvedéseire irányult,

Dic Kunst

cnlvvickliing IV. p. 308.

im

Zusammcnliang mit dcr KulUir-

Deze tekst is geautomatiseerd gemaakt en kan nog fouten bevatten. Digibron werkt voortdurend aan correctie. Klik voor het origineel door naar de pdf. Voor opmerkingen, vragen, informatie: contact.

Op Digibron -en alle daarin opgenomen content- is het databankrecht van toepassing. Gebruiksvoorwaarden. Data protection law applies to Digibron and the content of this database. Terms of use.

Bekijk de hele uitgave van donderdag 1 januari 1914

Abraham Kuyper Collection | 283 Pagina's

A kálvinizmus lényege - pagina 231

Bekijk de hele uitgave van donderdag 1 januari 1914

Abraham Kuyper Collection | 283 Pagina's

PDF Bekijken